dec. 19. helyett 21.

Szóval az úgy volt, hogy elindultam internetezni a városba, de sajnos két levél elolvasása után lemerült a gépem akksija... Nem kicsit voltam ideges. Hát most pótolom az aznapiakat. ÉS köszönöm a névnapi beírásokat, Olka, Dóri, meg Ágnes, Gabi, papa, mama az sms-t!

Pénteken nagy találkozás vot a Supermarché-ban. Zsongi be akart ülni valakinek a bevásárlókocsijába, amin elöl egy autó volt. Elrángattam onnan, addigra Gyuri is odaért, és mondott valamit a kocsitulajdonosoknak, gondoltam, elnézést kér. De kiderült, hogy pont az egyik kedves kollégája meg a felesége, akikkel már rég terveztünk találkozni! Ők szlovákok, már egy éve itt vannak, 3 gyerekkel. A feleség nem tud se franciául, se németül, se magyarul, én sem tudok franciául, se szlovákul, mégis remekül megtaláltuk a hangot. Megbeszéltük, hogy karácsony után mindenképp találkozunk. Végre egy emberi lény, akivel kommunikálhatok!

Szombaton, mivel zuhogott  - a változatosság kedvéért - az eső, ellátogattunk a sioni bevásárlóközpontokba kanapét meg szőnyeget nézni. A múltkori véletlen vonatos kiruccanásunkon kívül, amikoris elmondhattam, hogy már Bovernier-ben is jártam, most voltam először Martigny-n kívül. Tele volt minden emberekkel, meglepett, hogy itt is megy ez a tendencia, hogy habzsoljunk, dőzsöljünk, vásároljunk nyakra-főre. Zsongit elvarázsolta a mozgólépcső, több kört is mentünk már, de még mindig nem akarta otthagyni. Ezért a kezébe nyomtam egy nagy macit az első szembejövő polcról. Elsőre jó ötletnek tűnt, de aztán meg ezt nem akrta otthagyni... Persze olyan drága minden, hogy összesen egy edényfogó kesztyű meg egy vágódeszka lett a zsákmányunk. Egy szőnyeget pedig nagy szívfájdalommal kellett otthagynom. Mint Zsonginak a macit.

Öt napja esik az eső, szobafogságban voltunk Zsongival. Kimerülőben volt ötleteim tárháza, mi értelmeset is lehet csinálni odabent napokig. Kitaláltam, hogy sütit sütünk. Már az sikerélmény volt, hogy találtam a Renáta szakácskönyvében egy olyan receptet, amihez minden volt otthon, szegényes felszereltségünk ellenére. Finom mézes lepény lett. Annyira, hogy pár nap múlva újra megsütöttem, ám ezúttal csupán a sütőport és a margarint felejtettem ki belőle. Még így sem volt rossz! :)

A minap rátérdeltem egy legósínre, és szerintem az éles széle még a porcok közé is befúródott. Szorongattam a térdem, és valószínűleg az ég felé nézhettem, ahogy így utólag elképzelek egy fájdalomtól vonagló embert, mert Zsongi érdeklődve bámult a szoba felső sarkába, követve tekintetemet, hogy vajon mi lehet ott, amit anya annyaira néz? Ezen már röhögnöm kellett....